Ma végre azért gyűltünk itt össze, hogy a kultúráról vitatkozzunk. Amióta ennek a tanácsnak a tagja vagyok, sok mindenről esett szó, de a "kultúra" szót eddig ritkán hallottuk, és nem mindig helyénvalóan.
Mindenekelőtt, ha megengedik, szeretnék néhány pillanatig elidőzni — csak hogy jól kitöltsem a rendelkezésemre álló húsz percet — e szó fontos jelentésén, hogy a következő érvek, a vita valamennyi résztvevője részéről, ne adjanak alkalmat félreértésekre és zavarra.

A KULTÚRA FONTOSSÁGA

Tudjuk, hogy a kultúra fontos, hiszen emberi mivoltunk maga is abból a kultúrából fakad, amelyet évszázadok során kifejlesztettünk. Ha elvesszük a kultúrát — és ezt jó, ha tisztán látjuk —, előlép az Emberben az a vadállat, aki mindig is volt, évtízezredeken át, egészen addig, amíg, nem is olyan sok ezer évvel ezelőtt, a kultúra ki nem emelte öntudatlan túléléséből, vagyis egy olyan állapotból, amely aligha különböztethető meg bármely más fejlett emlősétől. Ez a különös jelenség, a kultúra hozta létre bennünk a valóság ábrázolásának azt a csodálatos rendszerét, amelyet verbális nyelvnek nevezünk, és amely idővel megadta nekünk a kontextusok kapcsolati elemzésének azt az összetett szempontrendszerét, amely lehetővé tette, hogy kialakuljon bennünk az emberi tudatosság, ahogyan ma megéljük. Ja, igen, aztán a kultúra a technika összes csodálatos vívmányát is lehetővé tette, de itt az Ember elméje jobban érdekel minket, mint anyagi következményei.

A KULTÚRA AZ EVOLÚCIÓ ALAPELVE

A kultúra tehát lényegénél fogva maga az élet evolúciójának alapelve, amely… szinte azt mondanám: "megtestesül"… az Ember evolúciójában. Kultúra nélkül ez a terem ma sötét barlang volna, mi pedig terv nélkül lődörögnénk ide-oda, rosszul artikulált fonémákat motyogva, amelyek néhány zavaros törzsi jelentést idéznek fel.
A valóság tehát, ahogyan megtapasztaljuk és tudatában vagyunk, a kultúra közvetlen terméke: ez adta nekünk a szavakat és a mentális kategóriákat ahhoz, hogy megkülönböztessünk, rendezzünk, megértsünk és tudatában legyünk mindannak, ami létezik, önmagunkat is beleértve.
Nem csekélység hát a kultúra, ha mindezt létrehozta.

A MÚLTBÓL ÉRKEZŐ KULTÚRA ÉS A JÖVŐT TEREMTŐ KULTÚRA

A valóságot a kultúra hozza létre, de a kultúra hozza létre a valóságot. Mit jelent ez a mondat? Azt jelenti, hogy a kultúrát két, egymástól nagyon különböző kategóriára oszthatjuk. Arra a kultúrára, amely volt, és létrehozta mindazt, ami létezik, és amik vagyunk, és arra a kultúrára, amely most van, amely most cselekszik, hic et nunc, és amely létrehozza az új valóságot, amely evolúciónk folytatását jelzi.
Két, egymástól nagyon különböző vonatkozásról van szó.
A már meglévő kultúra, amelyet az emberiség évezredes történelme során halmozott fel, stabil, nem változik, le van írva, ismert, kultúraként van elismerve; bizonyos értelemben az emberi evolúció kövülete, de működő, eleven és működőképes kövület, amely értelmet ad minden gondolatunknak és cselekedetünknek. Nemcsak hasznos, hanem alapvető ahhoz a mentális és valós civilizációhoz, amelyet őseinktől örököltünk. Stabilizáló erő mindannyiunk elméjében és társadalmi szerveződésünkben egyaránt, emberként tart meg minket, és többé-kevésbé derűs, civilizált és érdekes együttélést tesz lehetővé. Bármely kezdeményezés, amelyet bármely emberi társadalom vezetése tesz a meglévő kulturális örökség védelmére, megőrzésére, bemutatására, tanítására, értékes, kötelező, áldott. Ám ez magában még nem elegendő.
Nem elegendő, mert létezik a kultúra másik kategóriája is, vagyis az a kultúra, amely MOST megy végbe, az a kultúra, amely nemcsak fenntartja, hanem most, ezekben az években, ezekben a napokban, ebben a pillanatban folytatja azt a fejlődési utat, amelyen az emberiség feltartóztathatatlanul halad. Ebben a vonatkozásában a kultúra instabil, ismeretlen, ritkán ismerik el kultúraként; legalább annyira, sőt jobban él, mint az emberi élet, hiszen belőle fakad az emberi élet — ahogyan mi értjük —, és nem fordítva. Ez az átalakulóban lévő kultúra instabil, és instabilitást teremt a jelenben, de termékeny instabilitás ez, mert a jövő stabilitását építi. Ebben a vonatkozásában a kultúrát általában nem ismerik el kultúraként, amíg nem sikerül körülhatárolni és megérteni, vagyis amíg meg nem szűnik fejlődni, és végül önmaga stabil kövületévé nem válik. Egy emberi társadalom érett vezetése a kultúra e második vonatkozását nem kevésbé bátorítja és támogatja, mint ahogyan az elsőt ünnepli és erősíti.
A kultúra általunk meghatározott első kategóriája a múlt stabilizáló hatásának kifejeződése a jelenünkre.
A kultúra általunk meghatározott második kategóriája a jövő teremtő, átalakító és fejlesztő hatásának kifejeződése a jelenünkre.
Nem szabad behunynunk a szemünket sem a múlt, sem a jövő előtt. Ez lehet az a legfőbb szintézis, amely rendkívül egyszerűen összefoglalja az imént lezárt elvont értekezést.
De kétségtelenül könnyebb és kényelmesebb figyelmünket a múlt szemlélése felé billenteni, mint a jövőé felé. Ez a kibillenés magában nem rossz, de növeli a tehetetlenséget az evolúció folyamatában. Vannak helyzetek, amelyekben ez a tehetetlenség akár végzetesnek is bizonyulhat. Jó, ha ennek tudatában vagyunk.

GENOVA PROBLÉMÁJA

Genova ma kétségtelenül ilyen jellegű tehetetlenségtől szenved. Genovában tapintható az a széles körű nehézség, hogy egy jobb jövőt képzeljünk el azoknak, akik ebben az egyébként csodálatos városban élnek. Sok objektív jelenség, például a jól ismert "agyelszívás", megerősíti ezt az érzést. Mielőtt gazdasági, mielőtt ipari, mielőtt idegenforgalmi lenne, Genova problémája tehát kulturális jellegű, hiszen a kultúra, a legtágabb értelemben, egy nép szellemének maga a lényege.
Ezzel semmit sem akarunk elvenni e város megszilárdult kultúrájának fenséges értékéből. Genovának nagyszerű története és kiváló hagyományai vannak. Nagy kultúrája van a saját múltjáról, és jó, hogy így van. De a jövő kultúrája, a változó kontextusokhoz való alkalmazkodás rugalmassága tekintetében a tehetetlenség túlsúlyban van.
Ez ellen a meddő tehetetlenség ellen ma lépnünk kell. Érvényre kell juttatnunk életünkben, városunk érdekében, a jövő befolyását legalább annyira, sőt jobban, mint a múltét. A dinamikus kultúra, az átalakulóban lévő kultúra az, amely az elismert és megszilárdult kultúra alapjain létrehozza az új valóságot, és az új valóság létrehozásával megoldja az új problémákat. Minden haladás, minden evolúció ugyanis új problémák terhét hozza magával, amelyekkel csak egy új találmánnyal, csak az emberi kultúra egy újabb lépésével lehet szembenézni és megoldani őket.
Ma Genovában annak a rossz közérzetnek a következményeivel kell szembenéznünk, hogy a város nem képes elég kreatívan viszonyulni a modern társadalom által létrehozott új problémákhoz. A világ, amely Genova uralkodásának idején hatalmas és széttagolt volt, ma kicsi és egységesebb. Globális Faluban élünk, ahogyan McLuhan már évtizedekkel ezelőtt meghatározta a modern társadalmat. És ez egy csodálatos és félelmetes Globális Falu, amely sokat kínál annak, aki a kreativitás erejével részese akar és tud lenni, de könyörtelenül kirekeszti azt, aki nem tud a nélkülözhetetlen, megfelelő, ragyogó láthatósággal fellépni benne.
Nemrégiben a New York Timesban terjedelmes melléklet jelent meg városunkról, amely magasztalta az általunk jól ismert pompáját. Ugyanebben a cikkben azonban némi megdöbbenéssel rámutattak arra, amit egyikünk sem tagadhat: hogy Genova ma is nagyon keveset, hogy ne mondjam semmit sem tesz ahhoz képest, amit tennie kellene, hogy szépségeit láthatóvá tegye a világ számára, hogy teljes és gyümölcsöző polgárjoga legyen a Globális Faluban.
Talán volt idő, amikor egy kiváló jelen felépítéséhez egy olyan városnak, mint Genova, elegendő volt a saját múltja. Ma már nem így van. Ahhoz a jobb jelenhez, amelyet mindannyian fel szeretnénk építeni — és remélem, ezért gyűlünk össze rituálisan ebben a teremben —, ma elengedhetetlen felrázni a lelkiismeretünket, hogy energikusan a jövő felé fordítsák figyelmüket, és a jövőből merítsék azokat az új ötleteket, azt az új kultúrát és azt az új erőt, amelyek ahhoz kellenek, hogy megteremtsük azt az új valóságot, azt az új és jobb jelent, amelyre szavakban mindannyian vágyunk.

EGY NAGY KONGRESSZUS A JÖVŐRŐL ÉS A SCI-FIRŐL

Ezért rendkívül fontos, hogy azonnal megvalósuljon egy konkrét és előrelátó terv. Ebben az indítványban azt javasoltuk, hogy a városvezetés vállalja: felkutatja az összes helyi testület, intézmény és egyesület között azokat az erőket, amelyek képesek Genovában egy nagy, a jövőre, valamint a sci-fi irodalomra és filmművészetre összpontosító kongresszust szervezni.
Tudják, a sci-fi, különösen irodalmi formájában, jobban, mint e század bármely más szellemi terméke, az ember fokozott érzékenységének kifejeződése azokkal a megrázó átalakulásokkal szemben, amelyeket a haladás társadalmunknak és mindennapi életünknek juttat. A sci-fi csak a múlt század végén született meg. Addig a haladás viszonylag lassan haladt, és általában kevéssé tűnt ésszerűnek, különösen az egyszerű emberek számára, elképzelni, hogy gyökeresen átalakíthatja a jövőt. A sci-fi megszületett, aztán nőtt, nőtt és nőtt egész évszázadunkon át, mert egyre többen fedezték fel a jövő elképzelésének gesztusában azt az erőt, amely új jelent teremt. Mindannyian tudjuk, hogy Jules Verne több mint fél évszázaddal azelőtt írt a holdutazásról, hogy az megtörtént volna. De a sci-fi az atombombákról is írt a második világháború előtt, a fekete lyukakat a tudósok előtt feltételezte, ezernyi hihetetlen technikai csodát látott és jósolt meg, amelyek ma valóság, és öt- meg tízévekkel megelőzte a némelyikükkel kapcsolatos etikai vitát. Amikor 1933-ban Aldous Huxley megírta a "Szép új világ"-ot, a televízióról írt minden otthonban, a megszállott reklámzuhatagról, a nyugtatókról. Az sci-fi volt. Ma hírek.
Elképzelni egy másféle jövőt. Ezt teszi a sci-fi. Ezt tűzi ki célul Genova, hogy a mai és jövőbeli világhelyzethez jobban illő valóságot teremtsen magának.

EGY FONTOS JELZÉS

Egy nagy, a jövőre és a sci-fire összpontosító kongresszus megszervezése Genovában termékeny és fontos jelzés volna, a városon belül és kívül egyaránt. Genovába hozná a világ legjelentősebb írói közül néhányat, akiknek a vitában tett hozzájárulása erőteljes ösztönzést adna kultúránk számára az eszmecserére és az elmélkedésre. Egész Olaszországból vonzaná a rajongókat, közvetlen pozitív idegenforgalmi hatással. Ezenfelül hosszabb távon is újabb konkrét lehetőségeket nyitna meg Genova előtt.

SCI-FI-KONGRESSZUSOK A VILÁGBAN

Mert tudják, a sci-fi-kongresszusok nem újdonságok a világban. Az első találkozókat az Egyesült Államokban szervezték, fél évszázaddal ezelőtt. Alkalmiak voltak, és néhány tucatnyian vettek részt rajtuk. Egyiküket Isaac Asimovnak hívták. Talán valaki már hallott róla. De az évek során ezek a találkozók számban és méretben is növekedtek. Ma minden országban, ahol a sci-fi elterjedt, évente legalább egy kongresszust tartanak, és minden kontinensen legalább egy kontinentális kongresszust. Ha Genova bebizonyítaná, hogy képes egy jó kongresszust megszervezni — és biztos vagyok benne, hogy ez lehetséges —, nem volna nehéz a következő évek egyikében elnyerni az európai kongresszus rendezési jogát, és megismételni a tapasztalatot fokozott hatékonysággal és haszonnal.

A LEHETSÉGES JÖVŐK EXPÓJA AZ ÚJ ÉVEZREDRE

És végül… nem tudom, önök hogy vannak vele, de én szeretek álmodni. Nem én vagyok az első, és biztosan nem leszek az utolsó. És egyáltalán nem látom be, miért ne bizonyulhatna Genova a jövőben, talán a következő évezred elején, méltónak arra, hogy akár a világkongresszus rendezési jogát is elnyerje. Mert… tudják: az évezredváltás a mi mércénk szerint nem gyakori esemény. Az évezredváltás sorsdöntő pillanat az emberiség történetében. És a közelgő harmadik évezred kezdete döntő, megkerülhetetlen és ideális pillanat ahhoz, hogy fenséges mérleget vonjunk a megtörtént eseményekről, és lerakjuk a jövő történelmének alapjait. Íme, egy ilyen genovai világkongresszus, a harmadik évezred hajnalán, túllépne a sci-fi amúgy is tág medrén, és a világnak egy átfogóbb Lehetséges Jövők Expójának ideális helyszíneként kínálkozna: a világon egyedülálló és nagyszabású alkalomként a városépítészeti, technológiai, ökológiai és társadalmi lehetséges jövőkről szóló találkozásra és extrapoláló eszmecserére, ahol megkísérelhető az emberiség problémáinak holisztikus szintézise, és így Genova energikusan visszakerülne a világ élő városai közé.

A SCI-FI-VILÁGKONGRESSZUS EURÓPÁBAN

Idén a világkongresszust Skóciában tartották. Öt éve Hollandiában volt. Néhány évvel korábban még kétszer eljutott Európába, Németországba, illetve Angliába. Egyáltalán nem látom be, miért ne lehetne Olaszországba is elhozni, és akkor miért ne Genovába? Vegyük figyelembe, hogy egy világkongresszus csak Amerikából 5–10 000 résztvevőt vonz. Fölösleges említeni egy ilyen eshetőség előnyeit.

GENOVA, A JÖVŐ FŐVÁROSA

De amíg az álom, hogy Genova egy évre a Jövő Világfővárosa legyen, testet ölt, térjünk vissza a földre. Genovának, a Jövő Fővárosának lépésről lépésre kell haladnia. Biztosak vagyunk benne, hogy ez a városvezetés meg tudja találni a városban működő összes erő közül azokat, amelyek képesek formát és testet adni ennek a szándéknak, és meggyőződésünk, hogy ezt meg is kell tennie. A város összes prioritása közül az, hogy szembenézzünk a jövővel, néven nevezzük, nyilvánosan feltárjuk, nem elhanyagolható sürgősségűnek tűnik számunkra.
Nem tudom, önöknek hogy, de nekem, az én fülemnek a "Genova, a Jövő Fővárosa" jobban hangzik, mint a "Genova, a Múlt Rabszolgája".

Roberto Quaglia, 1996

Tisztelt Polgármester Úr
Genova Városa