|
Vissza a tartalomjegyzékhez
Felszólaló: Roberto Quaglia (Pannella-lista)
  Amikor kisfiú voltam és iskolába jártam, emlékszem, hogy sok egyéb mellett nagy vonalakban Amerika történelmét is tanították nekem. Az egyik legborzalmasabb jelenség, amelyet Amerika történelméből tanítottak, a kolosszális rabszolga-kereskedelem gyalázata volt, amely évszázadokkal ezelőtt egy egész korszakot fémjelzett. A rabszolga-kereskedők hajóikkal partra szálltak Afrika partjain, fegyveresen rátörtek a védtelen helyi törzsekre, és szó szerint elraboltak ezernyi és ezernyi emberi lényt, akiket marhaként szállítottak Amerikába, hogy rabszolgaságba taszítsák őket a gyapotföldeken és másutt. Aztán jött a polgárháború. Mint tudjuk, az északiak győztek, a rabszolgaságot eltörölték, és minden jó, ha a vége jó.
Talán épp e közös kulturális örökségünk miatt kellett az utóbbi években egyre növekvő megdöbbenéssel ráébrednem, hogy a múltnak ezek a borzalmai, amelyeket — úgy vélem — az olasz iskolákban továbbra is ekként tanítanak, korántsem haltak meg és nincsenek eltemetve. Ami rosszabb: ezek a borzalmak itt vannak közöttünk, olaszok között, genovaiak között, és ezért a dolog Városi Tanácsunkat is közelről érinti, mert mi, olaszok, mi, genovaiak teljes joggal részesei vagyunk ezeknek a borzalmaknak, még ha a legaljasabb érdekből közülünk nagyon kevesen is szeretik ezt észrevenni, és inkább elrejtik maguk és mások elől ezt a gyalázatos helyzetet.
Azok kedvéért, akik olyan vakok, hogy még nem értették meg, mi a csudáról beszélek, pontosítom, hogy a szexuális kizsákmányolás céljából folytatott emberkereskedelemre gondolok. A Caritas, a Parsec és a Firenzei Egyetem részletes és megbízható tanulmánya szerint ma Olaszországban 19 000–25 000 külföldi lány prostituálódik, és szinte mindannyian rabszolgaságban élnek. Megismétlem: 19 000–25 000 lány, akik szinte mindannyian valóságos rabszolgaságban élnek! Ez nem az én véleményem, elnök úr, polgármester úr, hölgyeim és uraim, kollégák. Objektív tényhelyzetről van szó, amely vitathatatlanul kiderül egy, a Caritas Italiana által e tárgyban nemrég rendezett szeminárium anyagaiból; ezek legfontosabb érveit az általam ismertetett indítvány bevezető megfontolásai között felidéztem, ezért felszólalásomban nem ismétlem meg őket részletesen.
Vagyis rabszolganők tízezrei közöttünk, ahogy rabszolgák tízezrei voltak abban a távoli, rabszolgatartó Amerikában, amelyet szavakban — sajnos gyakran csak szavakban — mindannyian oly készek vagyunk kétség és fellebbezés nélkül elítélni. Persze nem ugyanaz, mondhatja valaki. De, felelem én, a valóban meglévő különbségek semmi dicsőséget nem hoznak nekünk, hiszen látszólagos és nem lényegi különbségekről van szó, egy képmutató fátyolról, amely alibiként szolgál a lelkiismeret számára.
Bizony, hölgyeim és uraim, a rabszolgaság ma létezik Olaszországban, de e gyalázat végfelhasználóinak — azoknak, akikért elkövetik — nem kényelmes tudniuk, hogy rabszolgaságról van szó. Talán elrontaná szeméremtájéki gyönyörüket. A modern rabszolgaság álruhát ölt, hogy megkímélje a lelkiismeret-furdalástól azokat, akik igénybe veszik a szolgáltatásait. Genovában, akárcsak Olaszországban, hölgyeim és uraim, ma kurvázni mennek — és bocsássák meg, hogy a Valóságot a valóság nyelvén idézem —, abban a téves meggyőződésben, hogy egy szabad lánynak fizetnek, aki szabadon választotta, hogy pénzért szexuális szolgáltatást nyújt. Ehelyett az esetek többségében egyáltalán nem így van. A valóság más, mint amilyennek kényelmesen látszik. A lányok többségét csalással csalogatják országunkba, és ha egyszer itt vannak, nálunk, Olaszországban, egy országban, amelyről szeretjük azt hinni, hogy szabad, rabszolgasorba taszítják őket.
Ha az Emberben keressük a szőrszálat, egyáltalán nem alaptalan feltételezni, hogy az amerikai rabszolgaság idején is a rabszolgák által nyújtott szolgáltatások haszonélvezői kevéssé voltak tudatában annak a jelenségnek a kárhoztatandó oldalával, amelynek részesei voltak. Végül is nem ők raboltak el embereket, és nem ők taszították őket rabszolgaságba. Ők a vásárláskor kifizették a rabszolgákat, aztán munkájukért cserébe élethosszig szállást és élelmet adtak nekik. Valószínűleg a szemükben semmi különös vagy kárhoztatandó nem volt ebben. Végül is ma is tele van a szabad világ olyan emberekkel, akik munkájukkal alig tudják biztosítani a szükséges élelmet és szállást. Nem is beszélve a munkanélküliekről azokban az országokban, ahol, aki nem dolgozik, azonnal éhen hal. Az amerikai rabszolgatartóknak tehát valószínűleg kiváló véleményük volt magukról és arról, amit csináltak, hiszen nyilvánvalóan semmi rosszat nem láttak benne, épp úgy, ahogy ma sok olasz polgár teljesen normálisnak és kényelmesnek tartja, hogy többé-kevésbé rendszeresen igénybe vegye az utcán kínált rabszolganők szexuális szolgáltatásait. A szolgáltatás kifizetésének gesztusa ugyanis felmenti az ügyfelet minden gyanú alól, hogy visszaélt egy rabszolganővel. De mi tudjuk, hogy az a pénz a rabszolgatartók zsebébe kerül, akiknek azok a lányok szó szerint a tulajdonát képezik.
Ezenkívül figyelembe kell venni egy másik érvet is: az emberi lélek igen különös anyag. Az emberek, különösen fiatalon, aszerint alakítják ki identitásukat, amit szokásosan tesznek. Ezért ezeknek az akaratuk ellenére az utcára lökött kislányoknak a többsége egy idő után beletörődik abba, hogy az legyen, amivé kényszerítették. Ez senkinek ne szolgáljon alibiként. Az amerikai rabszolgaság idején is a rabszolgák nagy részének végül nem maradt más, mint a rabszolga-identitás. Sokan azok közül, akik ott rabszolgának születtek, egyáltalán nem álmodtak arról, hogy egy nap felszabadítják őket, annyira lelkileg is rabszolgák voltak. Mindez nem igazolja sem az akkori, sem a mai rabszolgaságot.
De ami igazán nyugtalanít, be kell vallanom, nem éppen az, hogy ma Olaszországban, sőt ma Genovában rabszolgaságot gyakorolnak, és hogy az olasz és a genovai polgárok a felhasználói. Az emberek tömegétől már beletörődtem, hogy ne várjak túl sokat. Ami nyugtalanít, az az, hogy civil társadalmunk intézményei gyakorlatilag tétlenek és közönyösek egy ilyen helyzettel szemben. Itt-ott valaki felháborodik, ez igaz. De ezek elszigetelt egyének. És kevésre mennek. Az intézmények mint olyanok ebben a kérdésben állnak, mozdulatlanok, teljesen haszontalanok, egészen más ügyekkel elfoglalva. Ennek a helyzetnek gyorsan meg kell változnia. Tűrhetetlen, hogy egy magát civilizáltnak mondó országban, ahol mindenki versenyt fut bárki jogainak védelmében, feltéve, hogy az ügy gazdasági vagy választási hasznot ígér, erősen lehunyják a szemüket, hogy ne lássák és ne lépjenek fel az emberi jogok szégyenletes megsértése ellen, amelyet országunkban ma a fiatal külföldi kislányok folytatólagos kényszerű szexuális kizsákmányolásával követnek el — olyan lányokéval, akik jobb életről álmodtak országunkban, és akiknek országunk ma ehelyett csak rabszolgaságot és erőszakot tartogat. Ha szavaim valakinek melodramatikusan hangzanak, garantálom, hogy sokkal kevésbé drámaiak, mint azok a kegyetlenségek, amelyeket az országunkba deportált — igen! deportált! — lányoknak el kell szenvedniük. Idén április 25-én, a Felszabadulás ünnepén — és Isten tudja, hány ezer külföldi kislány álmodik ma Olaszországban arról, hogy felszabadítják olaszországi deportálásából —, április 25-én Trezzo sull'Adda közelében holtan találtak egy albán lányt. Arcának bal oldalát három kalapácsütés zúzta szét. Testét a légcsőtől a szeméremcsontig és vesétől veséig felhasították. Kereszt alakban hasították fel, hogy kivegyék a három hónapos magzatot, akit a méhében hordott. Mindenki szeme láttára hasították fel, hogy megmutassák a többi rabszolganőnek, mi történik azzal, aki egy gyermek fogantatásával megpróbál kibújni a prostitúció alól. Ez is a mai Olaszország. Ki kell nyitni a szemünket, tudomásul venni, és ennek megfelelően cselekedni.
Genovában, akárcsak Olaszország többi részén, ma emberi jogokat sértenek meg! Hányszor állt meg ez a tanács, hogy szavakat szánjon időben távoli borzalmak megemlékezésére, máshol megsértett emberi jogok megbélyegzésére? Minden rendben van, minden szent és sérthetetlen, jól tudjuk, de csak azzal a feltétellel, hogy nem hanyagoljuk el a legnagyobb borzalmat azért, mert közvetlenül érint minket, hiszen részesei vagyunk. Igen, részesei! Ahol nincs kereslet, ott nem alakul ki piac. A rabszolganő-kereskedelem azért van ma Olaszországban, mert sok olasznak kényelmes, hogy legyen, még ha gyáva képmutatásból úgy tesznek is, mintha nem volna, és mert a többi olasznak, aki nem veszi igénybe a rabszolganőket, kevéssé, hogy ne mondjuk semennyire sem érdekes a sorsuk.
Amikor Franciaország nemrég végrehajtotta ismert nukleáris robbantásait, mi, olaszok egy része bojkottálta a francia termékek piacát. Miért nem követelte soha hangosan egyetlen ilyen erényes ember sem, hogy bojkottálják a rabszolgatartó prostitúció piacát? Mi, olaszok egy része időnként egyenesen hangosan követeli egyik vagy másik televíziós csatorna bojkottját. Miért nem követelte soha hangosan egyetlen ilyen erényes ember sem, hogy bojkottálják a rabszolgatartó prostitúció piacát? Olaszországban szívesen bojkottálunk mindent: az adóktól a szabályokig, a tenyésztett nercbundáktól a nem tenyésztett értelmiségiek könyveiig. A népszavazásokat. Távol álljon tőlem, hogy bármely bojkott indokait vitassam. Mindenki szabadon bojkottálhatja azt, ami neki tetszik. De megkérdezem: miért nem követelte soha hangosan egyetlen ilyen erényes ember sem, hogy bojkottálják a rabszolgatartó prostitúció piacát?
Ami ezzel kapcsolatban Olaszországban hiányzik, az annak tudatosítása, ami történik. A náci koncentrációs táborok és a zsidók kiirtása azért volt lehetséges, mert akkoriban Németországban a náci vezetőkön kívül senki sem tudta, vagy nem akarta tudni, mi történik. A rabszolgaság ma Olaszországban, megfelelő arányokat tartva, ugyanazokért az okokért virágzik: mindenki közönye és vaksága miatt, amely szabad kezet ad néhány bűnözőnek.
Mit tehetünk mi, a mi kicsi és szerény Városi Tanácsunk, hogy méltósággal szálljunk szembe ezzel a méltatlan helyzettel? Valójában nem nagyon sokat. De keveset sem. Valójában pontosan mindent megtehetünk, ami lehetséges, vagyis amit e tekintetben eszünkbe jut, hogy megtehetünk, és ami hatáskörünkbe tartozik. Megengedtem magamnak egy tautológiát, hogy kiemeljem kötelességünket: semmit sem szabad kipróbálatlanul hagynunk, hogy kellőképpen szembeszálljunk egy ilyen helyzettel.
Mindenekelőtt teljes mértékben tudatosítanunk kell a probléma súlyosságát. Kétlem, hogy ez a tudatosság már a kellő mértékben megvan ebben a tanácsban. Emlékszem, amikor a frakcióvezetők értekezletén először említettem, hogy a genovai rabszolgaság problémájáról szóló indítványon dolgozom, néhány kollégában — sőt egy alpolgármesterben is! — derültséget keltettem. Ezzel kapcsolatban szó szerint idézem Livia Turco miniszter asszony nemrég elhangzott szavait: "…amikor egy, a probléma iránt már érzékeny újságírónővel a »kereskedelemről« beszélgettem, észrevettem, hogy beszélgetőtársam egy pillanatra megdöbbent az általam használt szóhasználat miatt."
Ezek Livia Turco miniszter asszony szavai. Látatlanul — a szemünk elé televíziós sonkaszeletek tapadtak — tanúi vagyunk egy valóságos rabszolganő-kereskedelemnek, amelyet a lelkiismeret alig képes teljes kegyetlenségében felfogni, annyira egy valószínűtlen, sötét középkori visszatérésekről szóló lidércnyomásból kiszakadtnak tűnik. Mégis fel kell fognunk a helyzet súlyosságát, különben soha nem lesz erőnk arra, hogy valóban hasznosat gondoljunk ki és tegyünk e dráma leküzdése érdekében.
Ugyanez a Livia Turco miniszter asszony ugyanebből az alkalomból kijelentette: "Helyes lesz tehát a helyi önkormányzatok bevonása, hogy beavatkozzanak, támogassák a javaslatokat, és vállalják a probléma terhét." Egyetértek. A városok azok a helyek, ahol a probléma érvényre jut és összpontosul. A modern rabszolgaság fertőzésének a városokban vannak a legrosszabb gócai, a városokban kell mozgósítani az ellenanyagokat, hogy visszatérjünk egy nevéhez méltó polgári egészséghez. Kevés fegyverünk van. Mindet használnunk kell. Mindenekelőtt olyan struktúrákat kell előirányoznunk és gyorsan működőképessé tennünk, amelyek képesek befogadni és megvédeni mindazokat a rabszolganőket, akik úgy döntenének, hogy megkísérlik a menekülést iszonyatos helyzetükből. Ez megkerülhetetlen parancs. Városvezetésként talán nincs hatalmunk ahhoz, hogy fizikailag kiragadjuk az áldozatokat hóhéraik kezéből, de a segítségnyújtás legszégyenletesebb elmulasztása volna, ha nem készülnénk fel azoknak a lányoknak a befogadására és megsegítésére, akik saját életüket és szeretteik életét — akiket nem ritkán túszként tartanak fogva származási országukban — kockáztatva meg mernék kísérelni a menekülést poklukból. Úgy hiszem, a városvezetés nemrég bejelentette egy, e problémával foglalkozó megfigyelőközpont létrehozását. Remélem, meg is tette. De a megfigyelés már nem elég! Egy panorámát megfigyel az ember, egy drámával szemben beavatkozik! Anélkül hogy bárkit meg akarnék sérteni, figyelmeztetek: a probléma konkrét kezdeményezések nélküli megfigyelése azzal fenyegetne, hogy üres és meddő kukkolássá fajul. Nem hiszem, hogy ez volna a városvezetés szándéka, és az előző mondatot csak azért engedtem meg magamnak, hogy a lehető legkitörölhetetlenebbül belénk véssem: sürgős, konkrét és kézzelfogható fordulat kell mindannyiunk elkötelezettségében a rabszolgaság elleni harcban városunkban és országunkban. Amint mondtam, kevés eszközünk van. De Dávid egy parittyával győzte le Góliátot.
A tájékoztatás a legjobb oltóanyagunk. Tájékoztatnunk kell a városunkban rabszolgasorban élő száz vagy ezer lányt minden jogukról és lehetőségükről. A rabszolganőket általában arra nevelik, hogy jobban féljenek a rendfenntartó erőktől és az olasz intézményektől, mint fogvatartóiktól. Ezt a hazugságot el kell oszlatni. Felszólítom a városvezetést, hogy rendszeresen nyomtasson olyan tájékoztató füzeteket, amelyeket a városunkba deportált lányok által általában értett nyelveken írnak, és amelyek világosan bemutatják jogaikat és azokat a lehetőségeket, amelyeket az olasz állam és városunk védelmükre kínál. Ezeket a füzeteket mindenhová el kell juttatni az esténként a járdákat elözönlő prostituáltak között, valamint más helyeken, ahol gyanítható, hogy rabszolgasorban tartott lányokat rejtegetnek. Ugyanezeket az információkat az egész városban kihelyezett plakátokon is meg kell ismételni. Tájékoztató kampányt kell indítani minden polgártársunk számára e gyalázatos helyzet pontos jellemzőiről. A fiú, aki esténként vidáman beültet az autójába egy szép külföldi lányt, hogy kicsit szórakozzon, talán kétszer is meggondolja, ha tudja, hogy az ő gesztusa, a többiekével összeadva, táplálja a rabszolganők piacát, amely kereslet nélkül nem létezne. Kétszer is meggondolja, és talán aztán mégis megteszi, de addigra kétszer is meggondolta, és a következő alkalommal újabb kétszer gondolja meg. Ennyi gondolkodástól előbb-utóbb valami új is eszébe juthat. Az juthat eszébe, hogy kihágásának gyönyöre egyszerre kisebb, mint annak a kellemetlen tudata, hogy oka és felhasználója egy rabszolganő-kereskedelemnek, és akkor, csak akkor, talán lemond a szeszélyéről.
Tájékoztatni, tájékoztatni, tájékoztatni! Tájékoztatni a rabszolganőket a számukra kínálkozó lehetőségekről, tájékoztatni a polgárokat arról a bűncselekményről, amelynek részesei, amikor rabszolganőket vesznek igénybe, tájékoztatni az állam legmagasabb tisztségviselőit a sürgős törvényhozási és szervezési beavatkozások szükségességéről, valamint teljes készségünkről és akaratunkról, hogy azonnal cselekedjünk. Tájékoztatni a legmagasabb nemzetközi szerveket határozatainkról, és felszólítani őket, hogy lépjenek fel ezekben az ügyekben. Felvenni a kapcsolatot az összes többi olasz megyeszékhellyel, hogy tájékoztassuk őket döntéseinkről, és együttműködést alakítsunk ki. Tájékoztatni — ez az első teendő. A többi következik. Remélem, megteszik. Ha az olaszok nem tudnak túljutni ennek a folytatódó tömeges deportálásnak a jelenlegi gyalázatán, amely lányok ezreit taszítja rabszolgaságba, elszakítva őket szokásaiktól és távoli családjuktól, hogy kényszerű szexhússá alacsonyítsák őket az olasz járdákon, sok derék olasz öntudatlan szexuális kielégülésére, akkor valóban, de mondom, valóbanszégyellni kell majd, hogy olaszok vagyunk.
Évekkel ezelőtt városi legendák idézték fel a fehérrabszolga-kereskedelem kísértetét: országainkból elrabolt nőkét, akiket távoli országok sötét beduin sejkjeinek adtak el, és akik örökre bezárva maradtak háremeikben. Valószínűleg volt valami igazság ezekben a legendákban. Senki, aki valaha is járt ilyen fantomháremekben, nem tért vissza, hogy elmesélje. Hogyan érezné magát bármelyikünk, ha a lányát elrabolnák, és arra ítélnék, hogy egész életében valami nyomorult szultán vágyait elégítse ki oázisában egy elfeledett sivatag közepén? Ez szerencsére soha vagy szinte soha nem történik meg. Biztos viszont, hogy ma a fordítottja történik. Mi, olaszok vagyunk néhány távoli szülő és a hozzánk deportált kislányok rémült elméje számára azok a mocskos szultánok, akik mindennel dacolva ott végzik el a szükségletüket, ahol a mesterkélt látszat ellenére egyáltalán nem kívánatos, hogy elvégezzék. Vegyük ezt tudomásul, és cselekedjünk ennek megfelelően minden lehetséges módon.
Roberto Quaglia
Tisztelt Polgármester Úr
Genova Városa
Napirendi javaslat
s o b r e  e l e m e r g e n t e p r o b l e m a d e l a e s c l a v i t u d
c o n f i n e s d e p r o s t i t u c i ó n
e n G é n o v a c o m o e n l a s d e m á s c i u d a d e s i t a l i a n a s
Genova Városi Tanácsa
Figyelembe véve, hogy
a rabszolgaság, a rabszolga-kereskedelem, valamint a rabszolgasághoz hasonló intézmények és gyakorlatok eltörléséről szóló, Genfben, 1956. szeptember 7-én aláírt kiegészítő egyezményben többek között ez olvasható:
- PREAMBULUM:
- Tekintettel arra, hogy a szabadság olyan jog, amelyet minden ember születésével megszerez;
- Tudatában annak, hogy az Egyesült Nemzetek népei az Alapokmányban megerősítették az emberi személy méltóságába és értékébe vetett hitüket;
- Tekintettel arra, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, amelyet a Közgyűlés minden nép és minden nemzet által elérendő közös eszményként hirdetett ki, kimondja, hogy senkit sem lehet rabszolgaságban tartani, és hogy a rabszolgaság és a rabszolga-kereskedelem minden formájában tilos;
- Elismerve, hogy a rabszolgaság és a rabszolga-kereskedelem felszámolását célzó, Genfben, 1926. szeptember 25-én megkötött rabszolgasági egyezmény óta újabb előrelépések történtek ebben az irányban;
- Figyelembe véve a kényszermunkáról szóló 1930-as egyezményt és mindazt, amit azóta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet a kötelező kényszermunka terén tett;
- Megállapítva azonban, hogy a rabszolgaságot, a rabszolga-kereskedelmet és a rabszolgasághoz hasonló intézményeket és gyakorlatokat a világ minden részén még nem számolták fel;
- Miután úgy határoztak, hogy a továbbra is hatályos 1926-os egyezmény kiegészítéseként egy kiegészítő egyezményt fogadnak el, amelynek célja a rabszolgaság, a rabszolga-kereskedelem, valamint a rabszolgasághoz hasonló intézmények és gyakorlatok eltörlésére irányuló nemzeti és nemzetközi erőfeszítések fokozása;
- ELSŐ FEJEZET
- Első cikk.
Az egyezményben részes minden állam megtesz minden olyan törvényhozási és egyéb intézkedést, amely megvalósítható és szükséges ahhoz, hogy fokozatosan és mielőbb elérje az alábbi intézmények és gyakorlatok teljes eltörlését ott, ahol ezek még fennállnak, akár beletartoznak a Genfben, 1926. szeptember 25-én aláírt rabszolgasági egyezmény 1. cikkében szereplő rabszolgaság-fogalomba, akár nem;
- a) adósrabszolgaság, vagyis az az állapot, amely abból ered, hogy egy adós kötelezettséget vállal arra, hogy adóssága biztosítékaként saját személyes szolgálatait vagy egy általa irányított személy szolgálatait nyújtja; ha e szolgálatok értékét nem az adósság törlesztésére fordítják, vagy ha e szolgálatok időtartama nincs korlátozva, illetve jellegük nincs meghatározva, adósrabszolgaságról van szó;
- b) a jobbágyság, vagyis bárkinek az állapota, akit törvény, szokás vagy megállapodás arra kötelez, hogy egy másik személy tulajdonában álló földön éljen és dolgozzon, és ennek a másik személynek ellenszolgáltatásért vagy ingyen bizonyos meghatározott szolgálatokat nyújtson, anélkül hogy ezen az állapotán változtathatna;
- c) minden olyan intézmény vagy gyakorlat, amelynek értelmében:
- I) egy nőt anélkül, hogy joga volna ezt visszautasítani, házasságra ígérnek egy
- szüleinek, gyámjának, családjának vagy más személyeknek vagy személycsoportoknak pénzben vagy természetben fizetett ellenszolgáltatás fejében;
- II) egy nő férjének, családjának vagy másoknak joguk van a nőt ellenérték fejében vagy más módon harmadik személynek átengedni;
- III) a nőt férje halála után egy másik személy örökölheti;
- d) minden olyan intézmény vagy gyakorlat, amelynek értelmében egy 18 évesnél fiatalabb gyermeket vagy serdülőt akár szülei vagy egyikük, akár gyámja harmadik személynek ad át, "átadáskor" történő fizetés ellenében vagy anélkül, a gyermek vagy serdülő munkájának kizsákmányolása céljából.
- II. FEJEZET (Rabszolga-kereskedelem)
- 3. cikk
- Rabszolgák egyik országból a másikba bármilyen szállítóeszközzel történő szállítása vagy szállításának megkísérlése, illetve az ilyen cselekményekben való bűnrészesség az egyezményben részes államok jogszabályai szerint bűncselekménynek minősül, és az ilyen bűncselekményben bűnösnek talált személyek igen szigorú büntetéssel sújthatók.
- a) A részes államok minden hatékony intézkedést megtesznek annak megakadályozására, hogy a területükön való áthaladásra jogosult hajók és repülőgépek rabszolgákat szállítsanak, és minden hatékony intézkedést megtesznek az ilyen cselekményekben vagy a nemzeti terület ilyen célra való felhasználásában bűnös személyek megbüntetésére;
- b) A részes államok minden hatékony intézkedést megtesznek annak érdekében, hogy kikötőik, repülőtereik és partjaik ne szolgálhassanak rabszolgák szállítására.
- Az egyezményben részes államok információt cserélnek egymással a rabszolga-kereskedelem elleni harcban hozott intézkedéseik gyakorlati összehangolásának biztosítása érdekében, és kölcsönösen tájékoztatják egymást a rabszolga-kereskedelem minden olyan esetéről és minden ilyen jellegű bűncselekmény-kísérletről, amelyről tudomást szereznek.
- 4. cikk
Minden rabszolga, aki az egyezményben részes állam hajójának fedélzetére menekül, "ipso facto" szabaddá válik.
- IV. FEJEZET (Fogalommeghatározások)
- 7. cikk
Ezen egyezmény alkalmazásában:
- a) A rabszolgaság, ahogyan az 1926-os egyezmény meghatározza, egy olyan egyén helyzete vagy állapota, akivel szemben a tulajdonjoghoz kapcsolódó jogosítványokat gyakorolják, a rabszolga pedig az az egyén, aki ebben az állapotban van.
- b) "Szolgai állapotban lévő" személy az, aki a jogállásban megjelölt, vagyis az ezen egyezmény első cikkében említett intézmények vagy gyakorlatok valamelyikéből eredő állapotban van.
- c) A "rabszolga-kereskedelem" magában foglal minden olyan cselekményt, amely egy személy elfogására, megszerzésére vagy átengedésére irányul azzal a céllal, hogy rabszolgasorba taszítsák, minden olyan cselekményt, amely egy rabszolga megszerzésére irányul eladás vagy csere céljából, valamint általában a rabszolgákkal való kereskedelem és szállításuk minden cselekményét és az ehhez használt szállítóeszközöket.
- V. FEJEZET (A részes államok együttműködése és az információk közlése)
- 8. cikk
- Az egyezményben részes államok kölcsönösen vállalták, hogy a fenti rendelkezések tekintetében egymásnak segítséget nyújtanak, és együttműködnek az Egyesült Nemzetek Szervezetével.
- Az egyezményben részes államok vállalják, hogy megküldik az Egyesült Nemzetek főtitkárának mindazon törvények, rendeletek és közigazgatási határozatok másolatát, amelyeket ezen egyezmény rendelkezéseinek végrehajtására elfogadtak vagy hatályba léptettek.
- A főtitkár a 8. cikk második bekezdése alapján kapott információkat közli a részes államokkal és a Gazdasági és Szociális Tanáccsal, amely ezeket az anyagokat vitaalapként fogadja el, és új ajánlásokat tesz a rabszolgaság, a rabszolga-kereskedelem, illetve az egyezmény tárgyát képező intézmények és gyakorlatok eltörlésére.
- VI. FEJEZET (Záró rendelkezések)
- 9. cikk
Az egyezménnyel kapcsolatban semmilyen fenntartásnak nincs helye.
- 15. cikk
- Ezt az egyezményt, amelynek angol, kínai, spanyol, francia és orosz szövege egyaránt hiteles, az Egyesült Nemzetek főtitkárának irattárában helyezik letétbe. A főtitkár hitelesített másolatokat készít róla, hogy tájékoztassa az egyezményben részes államokat, valamint az Egyesült Nemzetek összes többi tagállamát és a szakosított intézményeket.
- Ennek hiteléül alulírottak, kormányaik által kellően felhatalmazva, ezt az egyezményt aláírásuk mellett feltüntetett napon aláírták.
- Kelt az Egyesült Nemzetek Európai Hivatalában, Genfben, 1956. szeptember 7-én.
megállapítva, hogy
- Az Alkotmánybíróság 1981. június 8-i 96. sz. ítéletének szövegében ezt találjuk…
"A rabszolgaság vagy a rabszolgasághoz hasonló állapot fogalma, amelyet a … törvénykönyv 600–602. cikke jogi állapotként tárgyal, nem vette figyelembe az 1926. szeptember 25-i Genfi Egyezmény 1. cikkét, amely az 1928. április 26-i 1723. sz. királyi rendelettel vált olasz belső joggá… és amelyet az 1957. december 20-i 1304. sz. törvénnyel jóváhagyott 1957. november 7-i Genfi Egyezmény megújított. Azon különféle helyzetek felsorolásában, amelyeket az egyezmény a rabszolgasághoz hasonló intézménynek és gyakorlatnak tekint, több is ténybeli és nem jogi helyzet, mivel anélkül valósítható meg, hogy azt bármilyen normatív aktus vagy tény engedélyezné."
- A Firenzei Esküdtbíróság 1993. március 23-i ítéletének szövegében pedig ezt találjuk…
"a rabszolgaságot és a hasonló állapotot a tényállás normatív elemeinek kell tekinteni, amelyek megítélése rendszerint vagy egy olyan jogszabály alapján történhet, amely egy konkrét ténybeli helyzetet — pozitívan vagy negatívan — rabszolgaságnak vagy hasonló állapotnak minősít, vagy olyan történelmi-társadalmi mércék alkalmazásával, amelyek lehetővé teszik azoknak a jelenségeknek a visszaszorítását, amelyeket az egyéni személyiség megsértésének ugyanazok a vonásai jellemeznek, mint a történelmileg ismert rabszolgaság alakzatait."
- És hogy a Semmítőszék V. büntetőtanácsa szerint, 1989. december 7., Dir. famiglia 1990, 1095…
"Aki egy személyt (különösen kiskorút) rabszolgasághoz hasonló állapotba taszít, vagy egy ilyen állapotban lévő személyt megszerez, nem hivatkozhat a büntetőjog elkerülhetetlen nem ismerésére: olyan normákról van ugyanis szó, amelyek megfelelnek a felismerhetőség elvének, vagyis büntetőjogon kívüli civilizációs normaként is érzékelhetők, és kétségtelenül érvényesek abban a társadalmi-kulturális környezetben, amelyben maguk a normák működnek."
tudomásul véve, hogy
a CARITAS ITALIANA a MIGRANTES, USMI, UISG, ASPE szervezetekkel együtt 1996. december 6–7-én Rómában tanulmányi szemináriumot rendezett "Emberkereskedelem szexuális kizsákmányolás céljából" témában, amelynek anyagaiból az alábbi adatok és érvek származnak:
- A 2000. év küszöbén egy olyan jelenséget figyelünk meg, amelyről azt hittük, örökre eltűnt: a rabszolgaságot. Ma a bevándorló nőt és kiskorút rabszolgasorba taszítják, hogy az élvezet tárgya legyen, szexuálisan kizsákmányolják.
Ez az általunk vizsgált jelenség bevándorló nők ezreit érinti, akiket áltatnak, becsapnak, majd prostituálnak, vagyis erőszakkal prostitúcióra kényszerítenek olasz és külföldi bűnszervezetek, amelyek a zsarolás minden formáját kitalálták, az érzelmit is, csak hogy könnyű haszonra tegyenek szert, és szexuális fogyasztásra kínált "emberi árut" kínáljanak.(Caritas Italiana, Migrantes,
Usmi, Uisg, Aspe)
- "A NŐKERESKEDELEM JÖVEDELMEZŐBB, MINT A FEGYVER- ÉS A KÁBÍTÓSZER-KERESKEDELEM": ez a kijelentés, amelyet 1983-ban Jean Fernand Laurent, az ENSZ e problémával foglalkozó jelentéstevője tett, mit sem veszített időszerűségéből, és rávilágít az említett jelenségek közötti összefüggésre is. Rögtön tudatosítja bennünk annak keménységét és összetettségét, ami mai összejövetelünk oka: az emberkereskedelem, konkrétan a nőkereskedelem szexuális visszaélés céljából.
(Pino Gulia, Caritas Italiana)
- A JELENSÉG LEÍRÓ JELLEMZŐI
- A mennyiségi vonatkozás… A PARSEC (Társadalomkutató és -beavatkozó Egyesület, a Firenzei Egyetemmel együttműködésben) által bemutatott országos becslések 19 000 és 26 000 fő közötti jelenlétet erősítenek meg; de a szám jóval nagyobb is lehet, ha figyelembe vesszük mindazokat a nőket, akiket Olaszországon keresztül más európai országokba szállítottak.
- Áramlások és származási helyek…
- Bár eltérő stratégiákkal, és a nők részéről eltérő mértékű bevonódással és tudatossággal, e jelenség közös és megkülönböztető vonása, hogy az áldozatok nem tudnak szabadon beleszólni saját migrációs tervük alakításába, vagyis az a valóságos rabszolgaság, amelyre kényszerítik őket.
- 1989 és 1991 között: néhány Európát érintő eseménnyel és a 39/1990. sz. törvény kihirdetésével egy időben az áramlások jelentősen megnőnek, jelentős érkezésekkel Kelet-Európából is. Jogi szempontból az érkezések túlnyomórészt illegálisak, gyakran valóságos — olasz és külföldi — embercsempész-ügynökségek irányítják és szervezik őket.
- 1992 és 1994 között: az érkezések jelentősebbek, mint korábban, főként Albániából és Nigériából. Az Albániából érkezők nagyon fiatal, többnyire hajadon, városi lányok, akiket náluk alig idősebb honfitársaik csábítanak el, akik szerelmet színlelve és küszöbön álló olaszországi házasságot ígérve ráveszik őket a kivándorlásra, majd később prostitúcióra kényszerítik őket. A nigériai nők átlagosan idősebbek az albánoknál, hajadonok, városiak, gyakran egészen más jellegű szakmai tapasztalattal. A nigériaiakat honfitársaik csábítják el, akik előlegezik az iratokhoz és az utazáshoz szükséges pénzt: ez a kezdeti adósság lesz a kereskedelemből való kilépés egyik legnagyobb akadálya (jelenleg az összeg körülbelül hatvanmillió líra lehet). Végül jelentős az utcai munkát végző — és feltehetően éjszakai szórakozóhelyeken és szépségszalonokban dolgozó — kelet-európai lányok érkezése is.
- Jelenleg: még mindig az albán és a nigériai jelenlét dominál. A nők társadalmi-demográfiai jellemzői, valamint a segítők beszámolói nagyobb tájékozottságot mutatnak az Olaszországban végzendő tevékenységről, ez a nagyobb tudatosság azonban nem védi meg őket azoktól az utólagos és folyamatos traumáktól, amelyeket a rabszolgasorban élve el kell szenvedniük. A legutóbbi érkezőkre jellemző, hogy az országok belső falvaiból származó, egyre fiatalabb lányok, különösen az albánok esetében.
- Beavatkozási elképzelések…
(…) célszerűnek tartjuk figyelembe venni a következő előfeltevéseket (…):
- Hogy a jelenség helyi jelentőségű, ezért olyan munka- és támogatási hálózatra van szükség, amely azonnal és konkrétan az áldozatok javára lép fel.
- Hogy a jelenség országos és nemzetközi jelentőségű, ezért élénk és figyelmes politikai vitát igényel.
- Hogy a beavatkozás címzettjei egyrészt a nők, akiknek azonnali és konkrét válasz jár, valamint a társadalom egésze, amelynek felelős és nem szenzációhajhász tájékoztatást kell adni a témáról, valamint közép- és hosszú távú tudatosító munkát kell végezni; másrészt az ügyfelek.
- Operatív beavatkozás az áldozatok érdekében: megközelítés, befogadás, tájékozódás, pszichológiai és jogi segítség, kísérés az önállóság felé vezető úton, a terület különböző erőforrásainak összehangolásával és hálózatos munkájával.
(Maurizio Ambrosini, Universidad Católica)
- Személyre szabott, az emberek valós igényei alapján megvalósított projektek (meghallgatás, befogadás, a személyiség újjáépítése, megbékélés önmagukkal és másokkal…)
- Célokkal és szakaszokkal rendelkező útvonalak.
- Jogi védelem (helyzet rendezése, feljelentés, jogi segítség…)
- Kis befogadó formák, közösségekben vagy családoknál.
- Biztonsági okokból történő áthelyezés lehetősége.
- Társadalmi, iskolai és munkahelyi visszailleszkedés.
- A hazatérés lehetősége, megfelelő garanciákkal, annak, aki kívánja.
- Kapcsolattartás a származási országokban működő olasz nagykövetségekkel és konzulátusokkal (vízumok), valamint a származási országok olaszországi nagykövetségeivel (támogatás, iratok, hazatérés…)
(Maria Teresa Tavassi, Caritas Italiana)
- AZ OLASZORSZÁGBA BEVÁNDOROLT KÜLFÖLDI NŐK KERESKEDELME
… az utcán magukat áruba bocsátó új szereplők, a bevándorló prostituáltak szinte mindegyike számára ez rabszolgamunka: a szexuális visszaélés céljából folytatott emberkereskedelem hozza őket ide. A Parsec és a Firenzei Egyetem által 1996 áprilisában a bécsi konferenciára végzett kutatás a kiemelt tanúk szerint 18 800 és 25 100 közé teszi a számukat. Közelítő adatokról van szó, amelyek további megerősítésre szorulnának, de összességében jelzik a jelenség méreteit.
(Don Fredo Olivero, Caritas diocesana de Turín)
- A helyzet elemzése
- A prostitúció tágabb körképén belül egész Európában egyre terjed a "nőkereskedelem" jelensége: bűnszervezetek a fejlődő országokból és Közép-Kelet-Európából hozzák be a nőket, majd erőszakkal prostitúcióra kényszerítik őket.
- Az 1996. június 10–11-i "Bécsi konferencia az emberkereskedelemről" és a "Kiskorúak szexuális kizsákmányolása elleni világkongresszus" nyomatékosan rámutatott:
- a jelenség kiterjedtségére
- arra, hogy a különböző országoknak közösen kell harcolniuk ellene
- annak fontosságára, hogy az áldozatok oldalán kell dolgozni.
- Az egyre fiatalabb nők toborzása különféle csatornákon zajlik:
- munkát kínáló ügynökségek újsághirdetései
- munka- és nagy keresetajánlatok a kizsákmányolók és az áldozatok közös ismerőseitől
- a származási családok bevonása (ez akár a lány valóságos eladásáig is elmehet), akik így remélik megoldani súlyos anyagi gondjaikat
- a lányok érzelmi bevonása álnok "vőlegények" által, akik Olaszországba érve prostitúcióra kényszerítik őket
- elrablás
- Amikor célba érnek, a nőket erőszakkal "betanítják", amíg fel nem hagynak a lázadással; elveszik útlevelüket, néha hamis iratokkal látják el őket, kimerítő tempóra kényszerítik őket, és arra, hogy keresetük nagy részét átadják a striciknek; kötelesek bármilyen szolgáltatást elfogadni, óriási adósságok kötik őket, egyik bandától a másikig adják el őket, azzal zsarolják őket, hogy tevékenységük természetét felfedik a származási országban maradt rokonaik előtt, vagy lázadás esetén közvetlen megtorlással fenyegetik őket és családjukat; arra kényszerítik őket, hogy esetleges terhességük alatt is prostituálódjanak, vagy hogy ismételten abortuszon essenek át.
- Még ha a nők azzal a tudattal indulnak is el hazájukból, hogy prostitúcióval kapcsolatos tevékenységet fognak végezni, és abban reménykednek, hogy maguk alkudhatnak meg és irányíthatják tevékenységüket, aligha képzelik el azt a valóságos rabszolgaságot, amelybe kerülni fognak.
- Csak Torino megyében több mint 600-an élnek; ők teszik ki a területen jelen lévő nigériai nők szinte egészét, és az egész régióban utcai prostitúciót folytatnak.
- Mindannyian Nigéria déli részének ugyanazokról a területeiről származnak, Benin City, Lagos városából vagy valamelyik belső kisvárosból, és az ibo, joruba, benin, edo törzsekhez tartoznak.
- Hogyan érkeznek Olaszországba
Lányok százainak beszámolóiból származó adatokat közlünk, amelyeket bizonyítékok és objektív tények is alátámasztanak.
- Az érkezés helye — szinte mindannyiuk számára 1991-ig — a római repülőtér, újabban Linate és Malpensa, az indulásé pedig — mindannyiuk számára — a lagosi (Nigéria) repülőtér, a lagosi olasz nagykövetség által kiadott 3–15 napos tranzitvízummal, amelyet valaki révén szereznek meg, aki "szívügyének tekintette" az ügyüket; ilyenkor általában 4–5 millió lírának megfelelő összeget fizetnek nigériai állampolgároknak, akik "bejárnak a nagykövetség konzuli hivataliba", együttműködnek velük, és meg tudják szerezni, vagy a nagykövetség közelében lévő pénzváltókban, illetve utazási irodákban.
- Az útlevelet közvetlenül a helyi rendőrségtől kapják, amely elkészíti és eladja. "Szabályos" útlevelek ezek, amelyeket a bűnszervezeten keresztül szereznek meg. Ez azokra is vonatkozik, akik már Olaszországban vannak: postán, egy barát vagy rokon révén küldik el nekik.
- Vannak olyan nők, akiknek ugyanazon a napon elutasították a vízumkérelmét, majd néhány óra múlva ezeknek az uraknak a jó szolgálatai és a megfelelő "kenőpénz" befizetése révén megkapták a vízumot. A tranzitvízum elvileg egy más célállomásra szóló repülőjegyet feltételezne, de ilyen esetekben erre nincs szükség.
- Az utóbbi években ('93–'96) beniniek és ghánaiak is érkeznek, Párizson vagy Bukaresten, Szófián, Larnakán, Moszkván, Amszterdamon és Brüsszelen keresztül. A nigériai nők legnagyobb csoportjai tranzitvízummal vagy "különféle olaszországi szent helyekre tett vallási zarándoklat" céljából kiadott csoportos beutazó vízummal érkeztek Rómába (az egy vízumra bejegyzett nők száma körülbelül 15–20). Ez így volt 1993-ig.
- Milyen megoldások vannak az emberkereskedelemnek kitett bevándorló prostitúcióra
- Mindenekelőtt az életkörülményeket kell elemezni. A problémát a valóságnak megfelelő módon kell megközelíteni: a bevándorló nők prostitúciója nem "választásból" fakadó, hanem kényszerprostitúció; tehát szexuális kizsákmányolás céljából folytatott nő- és emberkereskedelem. Lényeges és jellemző az a rabszolga- vagy félrabszolga-állapot, amelybe taszítják őket, és nem csak az, hogy az utcán vagy zárt helyiségekben árulják magukat.
- Ma Olaszországban az a prostitúció dominál, amely nem a bevándorlás nehézségeiből, hanem a nemzetközi kereskedelemből fakad. Sok nőtől (személyi irataik elvételével) elveszik identitásukat: elveszik tőlük annak lehetőségét, hogy igazolják, kik ők, honnan jöttek, mikor és hogyan léptek be, és magát a származási országukat és közösségüket.
- Különösen az afrikai nők kereskedelmében áldozatként a család is érintett: zsarolást, erőszakot szenvedhetnek el a szervezett bűnözéstől, amely erősen összejátszik a helyi intézményekkel (különösen a rendőrséggel).
- Az "utcáról" való kilépésük számukra is azzal a kockázattal jár, hogy a szervezet részéről erőszakot szenvednek el; ez általában közvetlenül a pénzbeszedő-ellenőrökön keresztül működik ("maman", "fiú", "földi-kizsákmányoló"). Nem ritkák az arcsebzések, késszúrások, csoportos nemi erőszakok, és néha azok megölése, akik kibújnak a szabályok alól, és másokat is arra biztatnak, hogy ugyanezt az utat válasszák.
- A prostitúció tapasztalata mély nyomot hagy az ember életében.
- Ott van tehát a felépülés útja, méltóságuk visszaszerzéséé, olyan nőkké, akik újra élni kezdenek anélkül, hogy eladnák a testüket. Ehhez (a megvásárolt szex világából való kilépésen túl) szünetre, elmélkedésre és pozitív személyes és társadalmi élettapasztalatra van szükség, lehetőleg a munka világába ágyazva.
- Az "utcai munka" testi nyomokat is hagy: az egészségügyi kockázatok óriásiak, és a tünetek néha csak sok hónap múlva jelentkeznek (különösen az AIDS).
- A prostitúció Keleten: az első válasz az albán nők kereskedelmére (1995–96)
- Az albán prostitúció szinte teljes egészében kényszerprostitúció, még ha az indulásra a nyomor, a munkanélküliség, a társadalmi szövet szétesése és a kilátástalanság vette is rá őket. És azért is, mert egy "rossz hírű" vagy utcai lány nem térhet haza: a hagyomány, a lélektan, a becsület érzése tiltja: szégyen.
- Az igazi prostitúciót az albán kultúra nem fogadja el (és nem is létezett, legfeljebb rejtve, néhány, az egyiptomi-albán kisebbség által üzemeltetett táncos szórakozóhelyen).
- Lek Dukagjini középkori törvényei szerint — amelyeket a hagyomány, főként a paraszti és hegyvidéki, ma is elfogad — "egy rossz hírű lányt csak golyóval a hozományában lehetett férjhez adni, és a férje, apósa, sógora vagy fia bármikor megölhette, mert a golyót a családja fizette ki. Ilyenkor az apának, átvéve lánya holttestét, ezt kellett mondania: "Áldott a te puskád, ó háziúr!"" (egy albán tanúvallomásból). A szexuális visszaélés célú kereskedelem Torinóban néhány kiskorú fiút is érint, és a jelenség nem látható.
- Az albán kormány, amelyet "meggyőznek" a szervezett bűnözés hasznából az országban eszközölt beruházások, szemet huny; az albán rendőrség közvetlenül nyerészkedik az iratokon és az átkelések megkönnyítésén. Ezért a kormányok között komoly kapcsolatra van szükség ahhoz, hogy — innen és túl — véget vessenek a szervezett bűnözésnek, köntörfalazás nélkül, megfelelő és megbízható rendvédelmi egységekkel.
- Kilátások teremtése az emberkereskedelem minden áldozata számára
- NEMZETKÖZI KEZDEMÉNYEZÉSEK AZ EMBERKERESKEDELEM TERÜLETÉN
- OPERATÍV KÖVETKEZTETÉSEK
- Nem lehet figyelmen kívül hagyni és hallgatni egy olyan probléma előtt, amely e jelenségen belül születik, és ilyen sok embert érint.
- A bevándorló nők kereskedelme kizsákmányolt és rabszolga-állapotba taszítja a nőt: meg kell védeni ezeket a nőket, és vissza kell adni nekik emberi méltóságukat.
- Ezek a nők Kelet-Európa és a világ legszegényebb országaiból származnak.
- Sokan közülük kiskorúak.
- Sokan közülük ki akarnak szállni, és támogatást és védelmet keresnek.
- Ha van kínálat, az annak a jele, hogy van kereslet.
- Ez a szükséglet országunk erkölcsi, társadalmi és polgári romlásának jele, még ha a probléma európai területre is kiterjed.
- Komolyan gondolni kell egy olyan jogszabály-módosítás lehetőségére, amely tartózkodási engedélyt ad annak, aki — kiskorú vagy felnőtt — úgy dönt, hogy "kiszáll", akár hozzájárul a bűnszervezetek leleplezéséhez, akár nem.
(Elvio Damoli, a Caritas Italiana igazgatója)
- LIVIA TURCO MINISZTER NYILATKOZATA
"Egyre inkább meg vagyok győződve arról, hogy a probléma ma nem a prostitúció, hanem egy valóságos emberkereskedelmi jelenség. A sajtónak és a társadalmi kommunikációs eszközöknek helyes tájékoztatást kell adniuk erről a jelenségről. Nemrég, amikor egy egyébként érzékeny újságírónővel a "kereskedelemről" beszélgettem, észrevettem, hogy beszélgetőtársam egy pillanatra megdöbbent az általam használt szóhasználaton. Ennek kell tehát a közös munka első visszajelzésének lennie: helyes tájékoztatást adni, amely bevonja a világi, politikai és vallási hatóságokat a jelenség tudatosításába. A mi munkánk nem lehet elszigetelt. Hálózatra van szükség, hogy intézményi szinten is legyenek viszonyítási pontjaink. Helyes lesz tehát helyi szinten bevonni az önkormányzatokat, hogy beavatkozzanak, támogassák a javaslatokat, és vállalják a probléma terhét."
figyelembe véve, hogy
- a fent ismertetett adatok és érvek alapján, hozzávéve annak megfigyelését, ami esténként a város járdáin történik, arra kell következtetni, hogy városunkban lányok százai (mint országunkban tízezrei) nyilvánvalóan és minden tekintetben az emberi jogok egyik leggyalázatosabb és legelfogadhatatlanabb megsértését szenvedik el: a rabszolgasorba taszítást
- e hatalmas fehér- és feketenő-kereskedelem végső felhasználói olasz férfi állampolgárok százezrei, és ami községünket illeti, genovai férfi állampolgárok ezrei; az ő testi hasznukra született meg, virágzik és terjed a rabszolganő-kereskedelem országunkban és városunkban;
- a szó felvilágosodás kori értelmében nem nevezhető civilizáltnak az a közösség, amely megengedi fiatal lányok ezreinek rabszolgasorba taszítását, és hasznot húz belőle; ehhez a civilizálatlansághoz elviselhetetlen képmutatás társul, amikor (tudatos vagy tudattalan) érdekből tagadják, hogy ez a tényleges helyzet fennáll, vagy kisebbítik kiterjedését és jelentőségét, s ugyanakkor a meglévő erőforrásokat és energiákat olyan jogok széles körének védelmére fordítják, amelyek kisebb prioritásúak az egyén szabadsághoz és önrendelkezéshez való alapvető jogánál, amelyet a rabszolgaság rendszere teljesen felszámol és eltöröl
- a prostitúciós célú rabszolgaság problémája Olaszországban főként a nagy városi térségekben jelentkező jelenség, ahol a kereslet nagyobb; ezért szükséges, hogy minden község — a többi intézménnyel való szükséges összehangolás mellett — képessé tegye magát arra, hogy saját maga gondoskodjon a jelenség méltó kezelésére alkalmas intelligens stratégiák megvalósításáról
- a prostitúciós célú rabszolganő-kereskedelmet elősegíti, hogy azokban az országokban, ahol a lányokat toborozzák, gyakran hiányzik a tájékoztatás arról, mire kényszerítik majd őket, ha egyszer Olaszországba érnek
kötelezi a Polgármestert és a Városi Tanácsot
- hogy a Minisztertanács elnöke, a belügyminiszter, a külügyminiszter, a családügyi és szociális szolidaritási miniszter, a Képviselőház elnöke, a Szenátus elnöke, valamint a parlament két házának Igazságügyi és Szociális Bizottságai elnökei előtt képviselje a Városi Közgyűlés érdekét abban, hogy:
- az olasz parlament mielőbb hajtsa végre a megfelelő jogszabály-módosításokat, amelyek célja az Olaszországban rabszolgasorban élő egyének emberi jogainak tényleges védelme
- Olaszország keressen tartós együttműködési kapcsolatokat mindazokkal a nemzetekkel, ahol a lányokat országunkban történő prostitúcióra rendszerint toborozzák, megfelelő tájékoztató kampányok készítése céljából, amelyeket az említett nemzetekben sajtó és televíziós szpotok útján terjesztenek, és amelyekben kiemelik azokat a kockázatokat, amelyeknek a lányok kiteszik magukat, ha a kellő garanciák nélkül hagyják magukat országunkba vinni
- Olaszország terjesszen az Európai Parlament elé hivatalos kérést, hogy az Európai Közösség vizsgálja meg, majd tegye meg mindazokat a megfelelő kezdeményezéseket, amelyek alkalmasak az európai nőkereskedelem kezelésére és visszaszorítására
- Olaszország jelezze az ENSZ felé országunk érdekét abban, hogy:
- a rabszolgasorba taszítás és az emberkereskedelem témája a világon mielőbb kerüljön az ENSZ egy ülésének napirendjére
- a rabszolgasorba taszítás bűncselekményét egyetemesen az emberiség elleni valóságos bűncselekménynek tekintsék
- ennek megfelelően hozzanak létre Nemzetközi Törvényszéket a fent említett típusú bűncselekményekre
- tegyenek erélyes lépéseket azokkal a nemzetekkel szemben, amelyek túl keveset tesznek a rabszolgasorba taszítás és az emberkereskedelem visszaszorításáért saját területük határain belül
- hogy kezdeményezze a Polgármesterek és Helyi Önkormányzatok Tanácsának létrehozását, a kölcsönös konzultáció és a rabszolgaság jelenségének kezelésére irányuló különféle helyi kezdeményezések közös összehangolása céljából
- hogy tegyen lépéseket olyan befogadóközpontok létrehozására és működtetésére, amelyek kényelmes és biztonságos menedéket nyújtanak minden rabszolgasorban élő lánynak, aki megpróbálna kiszabadulni gazdái kezéből
- hogy készítsen egy füzetet, lefordítva az Olaszországban prostituálódó külföldi lányok főbb nemzetiségeinek nyelvére, amely kimerítően, egyszerűen és világosan elmagyarázza mindazokat a lehetőségeket, opciókat és garanciákat, amelyeket az olasz állam és Genova városa az életüket megváltoztatni kívánó prostituáltaknak és rabszolganőknek kínál, majd gondoskodjon e füzet széles körű terjesztéséről a város járdáit járó prostituáltak körében
- hogy készítsen egy plakátsorozatot, amelyet a városban kifüggesztenek, és amely:
- tudatosítja a lakosságban, hogy a városban, akárcsak Olaszországban, valóságos rabszolganő-kereskedelem létezik, és hogy a rabszolganők kínálatát elsősorban az táplálja, hogy van rájuk kereslet
- főbb anyanyelveiken tájékoztatja a prostituáltakat és a rabszolganőket jogaikról és lehetőségeikről, ingyenes telefonszámot adva meg további információkért
- hogy a jelen elfogadott indítvány másolatát küldje meg az ENSZ-nek, egyidejűleg pontos és határozott kéréssel, hogy a legnagyobb eltökéltséggel lépjen fel
- hogy a jelen elfogadott indítvány másolatát küldje meg valamennyi olasz megyeszékhely polgármesterének és városi közgyűlési elnökének, azzal a felhívással, hogy csatlakozzanak a fent említett Tanácshoz és működjenek közre benne
- hogy a jelen elfogadott indítvány másolatát küldje meg valamennyi olasz parlamenti képviselőnek, az olasz kormány minisztereinek, a Képviselőház elnökének, a Szenátus elnökének és a Köztársasági Elnöknek, a szóban forgó probléma tudatosítását célzó feljegyzéssel együtt
Előterjesztő: R. Quaglia
(Lista Pannella).
Vissza a tartalomjegyzékhez
A szavazás eredménye
A napirendi javaslatot 30 igen és hét nem szavazattal (Lega) elfogadták. Figyelemre méltó, hogy Adriano Sansa polgármester, bár jelen volt a teremben, nem szavazott. A néppártiak frakcióvezetője, Giorgio Guerello, egy pillanattal a szavazás előtt kiment a teremből.
Vissza a tartalomjegyzékhez
Sajtószemle
Erőfeszítéseim nyomán egyetlen cikk jelent meg, ez itt, a "LA STAMPA"-ban.
Más napilapok, mint az "IL SECOLO XIX", a "LA REPUBBLICA - IL LAVORO" és az "IL CORRIERE MERCANTILE", lévén olyan újságok, amelyek kifejezetten a Genovában történtekkel foglalkoznak, nyilván nem tartották helyénvalónak, hogy egy olyan ügyről értekezzenek hosszan, mint amelyről ez az oldal szól, és amelynek látszólag semmi köze Genovához.
|
Italiano
Deutsch
English
Espanol
Francais
Romana
Russkij
Zhongwen
Latina
Portugues
Magyar
Ellinika
Hellenike
Turkce
Arabe
Farsi
